No, már csórók is vagyunk?

Igen, a történelem folyamán a kövérség a jólét látható jele volt. Ma az igazán gazdagok semmiképpen sem túlsúlyosak, mert nyilván van annyi pénzük, hogy valamilyen utat találjanak rá, hogy ezt megakadályozzák. De azért a kőgazdag és a csóró között még elég széles a skála. Nem azért kell lefogyni, hogy ne tűnünk csórónak. Sőt nem is lefogyni kell, hanem felfedezni azt a megváltoztatandó dolgot az életünkben, aminek tünete a túlsúly.Hiába lennének millióink plasztikai műtétekre, személyi edzőre és folyamatosan mellettünk álló életmód-tanácsadóra, ha csak eltüntetnék a tünetet, de a problémát meghagynák, mit érnénk vele. Majd kialakulna valami más tünetünk, mint annyi más esetben. Lehet ez bármilyen szenvedélybetegség, vagy egyéb szervi baj. Szembenézni magunkkal, bátran megengedni magunknak, hogy észrevegyük a megváltoztatandó dolgokat az életünkben, és még energiát is fordítsunk a változásra, ez nem pénzkérdés.
Azzal kezdődik ez a dolog, hogy elhisszük, hogy ezt megtehetjük, aztán megadjuk az árát, de itt nem pénz, hanem figyelem és bátorság, kitartás az ár.
És amiről ez eszembe jutott:
http://velvet.hu/trend/2011/07/10/aki_kover_nemcsak_ronda_nyilvan_csoro_...