Bányai Gyöngyi, a Pécs melletti Egerág irodalom szakos tanára és Jánossy Alíz, lapunk gyergyói tudósítója első alkalommal szervezett pszichowellness-tábort július 7–14. között a gyergyószárhegyi faluturizmus-hálózat vendégfogadó házaiban.
„A testvérem egy kilót fogyott, én pedig két kilót híztam egy hét alatt a gyergyószárhegyi pszichowellness-táborban, ráadásul mindketten ugyanazt az ételt fogyasztottuk” – foglalta össze Domján Emília élesdi tanár az első pszichowellness-tábor eredményét. A táborozás ötlete azután fogalmazódott meg, hogy a múlt év novemberében nagy sikert aratott Bányai Gyöngyi Fogyókúra helyett pszichowellness című könyvének bemutatója a Gyergyói-medence településein. Amint arról még akkor beszámoltunk, az irodalom szakos tanárnő saját magán kíserletezte ki azt a fogyási módozatot – az M. pszichowellness módszerét –, amelynek segítségével másfél év alatt sikerült megszabadulnia negyven kiló súlyfeleslegétől. A módszer azóta közismertté vált nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is, és többen is jelentős eredményekről számolhatnak be.
A súlygyarapodás kísérlete
Az egyhetes gyergyószárhegyi táborozás fő célkitűzése a túlsúly létrejöttét okozó tényezők felfedezése mellett egy hatékony módszer elsajátítása volt, amellyel bárki megtehette az első lépéseket az ideális testsúly elérése érdekében. A tábor része volt egy kísérlet is, amelynek során az M. pszichowellness módszerének létrehozója azt próbálta ki, hogy módszere működik-e fordítva is, azaz olyan emberek esetében, akik nem fogyni, hanem hízni szeretnének. Mindezen célok elérésében az alapprogram mellett a táborozók segítségére volt az NLP – neurolingvisztikus programozás – a változás művészete, illetve az EFT, az érzelmi felszabadítás technikája elnevezésű módszer. A táborozók étkeztetését szolgáló, a különféle táplálékok szétválasztása elve szerint készülő ételeket Bartalis Hajnal, a faluturizmus hálózat főgazdaasszonya készítette el. Emellett a táborozók megismerhették Gyergyószárhegy és környékének nevezetességeit.
Cikkből indult „lavina”
„Az egész folyamat elindítója lényegében dr. Munzlinger Ildikó volt, illetve a Búcsú a fölösleges kilóktól című, Krónikában megjelent újságcikk, amelyet Jánossy Alíz írt” – vallotta Bányai Gyöngyi a tábornyitó alkalmával. Mint mondotta nagyon meglepte, hogy a cikkben a saját módszerének orvosi érvekkel való alátámasztását olvashatta, és mindezt egy számára akkor még ismeretlen orvos mondta el, aki több mint nyolcszáz kilométerre él tőle. A cikk megjelenését levélváltás követte az M. pszichowellness módszerének létrehozója és lapunk munkatársa között, aminek első eredménye az a múlt év novemberi sikeres könyvbemutató-sorozat volt, amiről már beszámoltunk a Krónika hasábjain. „Több túlsúlyos páciensemnek sikerült megszabadulnia súlyfeleslegétől a könybemutató óta, köztük olyan is van, aki több mint 15 kilót fogyott” – magyarázta dr. Munzlinger Ildikó, aki kifejezetten örült annak, hogy a novemberi könyvbemutatót követően a két főszervező továbbgondolta az M. pszichowellness módszerének terjesztését és táborozás keretében ismertetik meg az ideális testsúly elérésének módozatát az érdekeltekkel. Mellesleg lapunk munkatársának is sikerült megszabadulnia 22 kilogramm súlyfeleslegétől a Búcsú a fölösleges kilóktól című cikk megjelenése óta, alkalmazva Bányai Gyöngyi M. pszichowellness módszerének táplálkozási ajánlását.
Lelki jól-lét, a túlsúly okai
„A pszichowellness egy általam alkotott szó, ami lelki jól-létet jelent, hiszen egy ember életében a legfontosabb dolog, hogy testi-lelki-szellemi összhangban éljen” – magyarázta az egerági tanárnő azt is kifejtve, hogy a túlsúly, de a feltűnő soványság is csupán tünet, aminek hátterében lelki okok húzódhatnak. Mint mesélte, a túlsúly okainak kutatásában segítségünkre lehet csodálatosan kifejező anyanyelvünk, hiszen a magyar nyelvben számos olyan kifejezés létezik a kövérségre, ami a túlsúly kialakulásának okaira utalhat. Ilyen például a „tekintélyes” jelző, a pocakos férfiak megnevezésére – Bányai Gyöngyi szerint sok felelős beosztásban lévő férfi amiatt kezd el rohamosan hízni, mert erejét meghaladó pozícióba kerülve „tekintélyt” próbál kivívni magának. A nők elhízása sok esetben az anyává válással hozható összefüggésbe, illetve azzal az anyaképpel, hogy „a jó anya nagydarab”. „Mindezek olyan lelki tényezők, amikre testünk is reagál, legtöbbször fölös kilók beépülésével, hogy külsőleg is „tekintélyesnek”, illetve „jó anyának” látsszunk” – magyarázta Bányai Gyöngyi azt is kifejtve, hogy míg a túlsúly okainak felkutatása zajlik, addig jó „tüneti kezelésnek” bizonyul az M. pszichowellness módszerének étkezési ajánlása, ami a különféle táplálékok szétválasztásán alapul. Ennek lényege, hogy egy étkezésen belül a fogyni vágyó ne fogyaszszon egyszerre állati fehérjét és szénhidrátot tartalmazó ételeket.
Szétválasztós étrend és faluturizmus
A fogyás gyorsítására a napi háromszori kötött idejű étkezést javasolja a módszer létrehozója négynapos ciklusokban a népszerű 90 napos diéta mintájára. Bányai módszerében azonban a hús-, zöldség-, tészta- és gyümölcsnapok váltakozása nincs időben behatárolva, és az étrend öszszeállításában segít az a táplálék-alapanyagokat felsorakoztató táblázat, amely a Fogyókúra helyett pszichowellness című könyvben is megtalálható. „Fontos, hogy a fogyni vágyó olyan ételeket fogyasszon, amiknek íze hasonlít a régi étrendje ízeihez, de az is lényeges, hogy a jóllakás érzetét előidéző mennyiségű legyen” – szögezte le Bányai Gyöngyi kifejtve, hogy ennek érdekében a táborozás idején naponta egyeztetett Bartalis Hajnallal, a gyergyószárhegyi faluturizmus főgazdaasszonyával. „Egy kis odafigyelést igényelt a főzés, mert az asztalra olyan ételek kerültek, amelyek elkészítése többletmunkát igényel, de mi azért vagyunk, hogy a vendég minden igényét kielégítsük” – magyarázta Bartalis Hajnal. A faluturizmus főgazdaasszonya azt is elmondta, hogy árban nem volt költségesebb a táborozóknak felszolgált napi menü a szokásos félpanziós étlapon szereplő összegnél, ugyanis az egyhetes időszakban első este és még két napon szolgált fel húsos ételt, a többi napok menüje zöldségfélékből és tésztás ételekből, illetve rengeteg gyümölcsből állt. „A reggelivel volt a legkevesebb gondom, hiszen csupán annyit kellett tennem, hogy a megmosott gyümölcsöket és olajos magvakat az asztalra tegyem, a táborozók maguk készítették el a reggeli gyümölcssalátájukat” – magyarázta a gazdaasszony.
Gyümölcsnap, bőséges étkezés, ideális testsúly
„Megvallom őszintén, eleinte ódzkodtam még annak a gondolatától is, hogy a táborozás idején lesz egy olyan nap, amikor csak gyümölcsöt kell fogyasztanom” – fejtette ki az egyik táborlakó. Mint mondotta, tartott attól, hogy éhes lesz, ha egész nap csak gyümölcsöt fogyaszt, azonban kellemesen csalódott, amikor meggyőződött róla, hogy gyümölccsel is jól lehet lakni. A többi napokon felszolgált ételféleségek különösen ízlettek neki, annál is inkább, mert környék jellegzetes ételei kerültek terítékre: házias ízű ételek, amelyeknek nehéz ellenállni. Érdekes módon – annak ellenére, hogy mindenki annyit fogyaszthatott az ételekből, amennyi jól esett – a táborozók többsége veszített súlyfeleslegéből. Olyan táborlakó is akadt, aki ugyanattól az ételtől hízott, hiszen az élesdi Domján Emília azért jött, hogy néhány kilót felszedjen. „Az ideális testsúly az a testtömeg – minden szabványosító orvosi táblázat ellenére –, amivel az ember együtt tud élni, ahogyan a legjobban érzi magát a saját bőrében” – szögezte le Bányai Gyöngyi, kifejtve, hogy akár fogyás, akár hízás esetére próbálja valaki alkalmazni az M. pszichowellness módszerét, az ideális testsúly elérése kell legyen a célja.
NLP és EFT segítő technikák a cél érdekében
A táborozók dr. Stenger Györgyi NLP- szakértő és oktató segítségével a neurolingvisztikus programozás módszerével fogalmazták meg céljaikat. Sághy András EFT-szakértő a kívülről szemlélve mókásnak tűnő „kopogtatós” módszerével azoknak az érzelmi gátaknak a feloldásában segített, amelyek akadályozhatják az ideális testsúly elérésében. „Meggyőződtem arról, hogy gyümölccsel is jól lehet lakni, és nem kell föltétlenül mindennap húsos ételt fogyasztani ahhoz, hogy jól érezzem magam. Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a következő pszichowellness-táborig tíz kilót fogyok” – osztotta meg célkitűzését az egyik táborlakó. A gazdag, fogyást célzó program mellett a táborozók megismerhették Gyergyószárhegy nevezetes történelmi emlékeit – a Lázár-kastélyt és a ferences kolostort – egy napon meglátogatták a Gyilkos-tót és a Békás-szorost, piacoltak Gyergyószentmiklóson, és megtekintették a város örmény építkezési jegyeket viselő főterét. Gyógynövényeket és gombát gyűjthettek, méhésztől ismerhették meg a méz és egyéb méhészeti termékek jótékony hatásait. „Kifejezetten tartalmas és hasznos volt ez a táborozás” – jelentették ki többen is búcsúzáskor, kifejtve, hogy jövőre visszatérnek beszámolni az elért eredményekről.
Szerző(k): Krónika
Így hirdettük a tábort tavasz óta, és hasonló hirdetjük majd 2010 tavaszán is:

A túlsúlytól megszabadulni nagyon nehéz, ám lehetséges. Ha eddig nem sikerült, érdemes más úton indulni a cél felé. Minden változás a gondolkodásunkban kezdődik. Ha megváltoztatjuk a gondolkodásunkat, megváltozik az életünk. Ehhez a változáshoz mutat utat a pszichowellness tábor programja. Közösen könnyebb! Tapasztalt szakemberek és sorstársak a változást még könnyebbé tehetik. Az ideális testsúly elérhető cél. Sokkal többet tehetünk a jóllétünkért, így az ideális testsúlyunkért is, mint azt eddig reméltük.
Az együtt-töltött idő során felfedezheted:
• mit is jelent számodra a túlsúly valójában?
• mi motivál az evésben?
• hogyan szabadulhatsz meg kellemesen, érdekesen, egészségesen a felesleges kilóktól?
Mindezek felfedezésében és a változásban segítségedre lesz
az
, az M pszichowellnessmódszere;
az NLP, a változás művészete.
Önmagunk felfedezésen és a hasznos változást elősegítő gyakorlatokon túl naponta kiegészítő programok is várják a résztvevőket.

• Gyógynövényekkel és gombafajtákkal ismerkedünk a közeli hegyekben kellemes gyalogtúrák keretében
• meglátogatjuk a környék történelmi nevezetességeit: a Lázár-kastélyt, a ferencrendi kolostort, Gyergyószentmiklós főterét és az örmény templomot;
• kirándulunk a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz;
• esténként részt vehetünk hangszerekkel kísért esti közös énekléseken, ismerkedhetünk a helyi mondákkal, legendákkal az esti beszélgetések során.

A résztvevők szállása kétágyas szobákban, esetenként közös fürdőhasználat mellett, a gyergyószárhegyi faluturizmus-hálózat egymáshoz közel eső vendégfogadó házaiban lesz.
A tábor lakói közösen étkeznek az eMpszi karcsúsító étrendje szerint
(ételtársításra figyelő, négynapos ciklusokból álló, az étrend.)
* A táborban való részvétel díja 400 euró, illetve az ennek megfelelő összegű forint, lej (a befizetés napján számított árfolyamon);
* a díj tartalmazza a szállást, étkezést, az előadók, programvezetők, egyéb segítő személyek honoráriumát;
* a díj nem tartalmazza az oda- és hazautazás költségét.

• 100 euró előleg befizetése ellenében 2009. április 30-ig a Jura’s Bt.
IBAN szám: HU73 50400113 11004163 00000000 számlára;
(Belföldi utaláskor elég csak az 50400113 11004163 00000000 - szám)
• a befizetést igazoló számlakivonat másolatát kérjük elküldeni a pszichowellness@gmail.com e-mail címre, illetve Jura’s Bt. 7763 Egerág, Jókai u. 26. postai címre a számlázási cím feltüntetésével;
• a táborozás díjának a helyfoglaló után fennmaradó részét a résztvevők a tábor nyitónapjáig a fenti számlára utalják, illetve készpénzben a helyszínen fizetik. A befizetésről számlakivonat-másolatot az utólagos félreértések elkerülése végett kérünk.
• a táborozáson való meg nem jelenés esetén az előleget nem áll módunkban visszafizetni.

Csoportos kedvezmények:
10 % - Ha ketten jöttök
12,5 % - Ha hárman jöttök
15 % - Ha négyen jöttök
Gyergyószárhegy Budapesttől kb. 600 km-re keletre Erdélyben, Hargita megyében, a Kárpátok hegykoszorújában található.
A tábor helyszínére a résztvevők saját szervezésükben juthatnak el.
A tábor programja és ára az oda- és hazautazást nem tartalmazza.
Gyegyószárhegy megközelíthető:
• személygépkocsival – például Budapest – Szolnok – Berettyóújfalu – Biharkeresztes – Nagyvárad (Oradea) – Kolozsvár (Cluj-Napoca) – Szászrégen (Reghin) – Déda (Deda) – Maroshévíz (Toplita) – Gyergyószárhegy (Lazarea) útvonalon.
• vonattal – például Budapestről a Corona nemzetközi gyorsvonat estétől reggelig Gyergyószentmiklósra szállít. Innen taxival 10 perc alatt Gyergyószárhegyre lehet jutni.
• autóbusszal – például a budapesti Népligetből induló Gyergyó felé tartó járattal. (Vannak olyan járatok, amelyek áthaladnak Gyergyószárhegyen.)

A pszichowellnesstáborral kapcsolatosan folyamatosan információkkal szolgálunk a levelezőlistán és igyekszünk minden felmerülő kérdésre kielégítő választ adni.
Itt ezen a helyen folyamatosan frissülő anyagok kerülnek fel a táborral, a programmal és egyéb kapcsolódó tudnivalókkal kapcsolatban.
Alapos hely- és történelmi ismeretekkel rendelkező helyi szakemberek; hivatásos túravezetők, hegyimentők; helyi zenészek a gyergyószárhegyi faluturizmus-hálózat 4 margaréta minősítéssel rendelkező vendégfogadó házai illetve gazdasszonyai, és …
A PSZICHOWELLESSTÁBOR CSAPATA:

Bányai Gyöngyi, tanár, a Fogyókúra helyett pszichowellness c. könyv szerzője
dr. Stenger Györgyi, okleveles NLP- tanár, az NLP Consulting trénere
Jánossy Alíz, újságíró, a Krónika c. erdélyi napilap gyergyói tudósítója
Bartalis Hajnal, a gyergyószárhegyi faluturizmus-hálózat főgazdasszonya.
dr. Munzlinger Ildikó, háziorvos, a pszichowellness-tábor orvosa
pszichowellness@gmail.com
Kérlek, az innen letölthető jelentkezési lap kérdései alapján írj egy jelentkező levelet, melyet küldj el a pszichowellness@gmail.com címre vagy postán a Jura’s Bt. 7763 Egerág, Jókai u. 26. postacímre. Majd fizesd be az előleget a megadott bankszámlaszámra.
A jelentkezési lap, majd az előleg beérkezéséről igazolást küldünk.
Minden további kérdésedre a lehető legrövidebb időn belül válaszolunk.
Jelentkezési lap
pszichowellnesstábor - első tájékoztató
pszichowellnesstábor - második tájékoztató












